Maria néz a teáskannájára, mintha az adná meg neki a válaszokat. "Tényleg semmit sem értek már," sóhajtja. "A kutyák manapság már egyszerűen gyerekek lettek. És nem csak arra gondolok, ahogyan az emberek beszélnek róluk, hanem arra is, hogyan bánnak velük. Kutyakocsik, speciális takarók a kávézókban... Mi baj van a sima nyakörvvel és egy sétával a parkban?"

Legyünk őszinték: ha egy Labradort látsz egy babakocsiban, elgondolkodsz, vajon a világ nem bolondult meg egy kicsit? Majdnem elvárnád, hogy egy jégkrémet tartson a mancsában, és azt mondja: "mama".

Elmosódó határok ember és állat között

Maria szerint úgy tűnik, mintha egyes emberek már nem tudnák, mi a különbség egy háziállat és egy ember között. "Tényleg megértem, hogy szereted a kutyádat," mondja, "de ez nem jelenti azt, hogy úgy kell vele bánnod, mintha a babád lenne?" Vonogatja a vállát. "Még mindig állat, nem gyerek. És ez teljesen rendben van!"

Felsóhajt, és elmondja, hogy legutóbb egy barátjánál járt. "Van egy húszkilós Labradora, és az a bestia egyszerűen a kanapén feküdt. Mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga! Amikor megkérdeztem, nem tartja-e egy kicsit higiénikusnak, úgy nézett rám, mintha őrült lennék."

Maria számára ez egyszerű: kutyáknak nincs helyük a kanapén vagy az ágyban. "Kint vannak a sárban, megszagolnak mindent, ami nincs felcsatolva vagy rögzítve, aztán úgy gondolod, rendben van, ha a párnádra engeded őket? Nem, köszönöm!"

Divathóbortok négylábúak számára

Maria leginkább az lepi meg, hogy egyre inkább terjed az a trend, hogy a kutyákat felöltöztetik. "Kabátkák, cipők, napszemüvegek... Mintha az emberek elfelejtenék, hogy a kutyáknak van szőrme. Tökéletesen alkalmazkodhatnak az időjáráshoz," mondja nevetve. "Úgy értem, egy csivava bőrdzsekiben? Ez nem divatikon, ez egyszerűen szánalmas."

Mindenütt látja: dizájner ruhákban, hozzájuk illő kiegészítőkkel díszített kutyák. "Nemrég még egy kutyát is láttam hátizsákkal. Mit hordoz benne? Az adópapírjait?"

Kutyák nem valóak éttermekbe

Maria talán még arra is a leginkább haragszik, ahogyan az emberek mindenhová magukkal viszik a kutyáikat. "Nemrég egy étteremben ültem, és egyszerűen egy kutya sétálgatott az asztalok között. Az emberek nyugodtan evett ott! Tényleg azt hittem: ez egy állatkert vagy mi?"

Megcsóválja a fejét és forgatja a szemeit. "Nem vagyok kutyaellenes, tényleg nem. Csodálatosaknak tartom őket. De mindenre van idő és hely. Nem viszed el a tengerimalacodat vacsorára, ugye?"

Miért látjuk a kutyákat gyerekként?

Maria úgy gondolja, hogy ennek köze van a korszellemhez. "Az emberek társaságra és szeretetre vágynak, és ezt a háziállataikban találják meg. Ez önmagában nem rossz, de néha elfelejtik, hogy ez egy állatról szól." Szerinte ez a társadalmunkra jellemző jelenség, ahol az emberek magányosnak érzik magukat, és vigaszt keresnek háziállataikban. "És ez rendben is van, amíg emlékszel rá, hogy ez egy kutya és nem egy ember."

Itt az idő, hogy újra normálisan cselekedjünk

Maria számára a lényeg az egyensúly. "Természetesen jól kell gondoskodnod a kutyádról. Adj neki, amire szüksége van: mozgás, jó étel és szeretet. De ez nem azt jelenti, hogy úgy kell bánnod vele, mint egy babával, aki nem tud nélküled meglenni."

Utolsó korty teát iszok és elszántan nézek. "Normálisan kellene élnünk. A kutyák csodálatos állatok, de ők mindannak ellenére állatok maradnak. Pont ez az, amiért annyira szerethetőek!"

Egy mosollyal hozzáteszi: "És kérlek, ne folytasd a babakocsikkal. Ezek a lábak sem véletlenül vannak ott."

‍